Az OPAKFI-nak 1951 óta tagja, tíz éven át elnöke 93 évesen elhunyt.

 

Fiatal gépészmérnökként a Posta lakihegyi állomásán kezdett dolgozni 1948-ban.

Heckenast.G. 2006A Magyar Rádióhoz, amely akkor a Postához tartozott, 1949-ben lépett be. Akkoriban kezdődött a magnók használata, 1 darab EMI magnó volt üzemben, annak kezelését bízták rá, a felvételeket is ő készítette. A Cocom lista korlátozásai miatt később is csak néhány példány volt beszerezhető.

1954-ben Zsdánszky Kálmánnal közösen írta meg a Mágneses hangrögzítés c. alapműnek számító könyvet, amely később új kiadást is megért.

A Rádió műhelyében elkezdtek stúdómagnókat gyártani, a mechanikai tervezés az ő munkája volt. Ennek a típusnak alapján születtek a Mechanikai Laboratórium stúdiómagnói tízezerszámban, amelyek nemcsak a keleti blokkot látták el, hanem számos nyugati rádióba is elkerültek.

A Fejlesztési Osztály vezetőhelyetteseként széleskörű hazai és külföldi tevékenységet folytatott a stúdiótechnika, különösen a mágneses jelrögzítés terén.

1962-től a Magyar Televízióban a mágneses képrögzítés és a színes technika bevezetését irányította, 1964-ben már mint a műszaki igazgató helyettese. Stúdióépítés, külső közvetítő helyek berendezéseinek kifejlesztése, ill. azok irányítása fűződik nevéhez.

A Magyar Rádió műszaki igazgatója 1974-ben lett, ezt a feladatot 18 éven át látta el, ezen idő alatt új stúdiók, közvetítő kocsik épültek, a sztereo, majd ezen belül a digitális technika általánossá vált. Megkezdődött a számítógép irányította műsorstúdiók építése, üzembe állt az automatizált központi kapcsolóterem. Sajnos, ezek megszűnését és lebontását is látnia kellett.

Számos, a hírközlés területét érintő tevékenység részese volt – a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, az MTA Akusztikai Komplex Bizottság tagja, számos tanulmány készítése.

A HTE Stúdiótechnikai Szakosztályának elnökhelyettese volt.

Nemzetközi téren is igen aktív volt, a nemzetközi rádiós szervezet, az OIRT munkájában annak kezdete óta részt vett, a Technikai Bizottság elnökeként tíz éven át dolgozott.

A European Broadcasting Union műszaki szekciójának elnökévé választották.  

Nagy műveltsége, munkabírása, eredményei számos kitüntetést is hoztak, pl. a Munka Érdemrend arany fokozata, Köztársasági Érdemrend, Állami Díj, hét szakmai díj, AES Award.

Kevés olyan szakember van hazánkban és széles Európában, aki ne ismerné el értékeit és érdemeit.

Heckenast Gábor temetési szertartása 2018. szeptember 7-én 17.30-kor lesz a Budapest Nagymező utcai Teréz templomban.

 

Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület

Alapítva: 1933.

Elnök: Dr.Lupkovics Gábor
Főtitkár: Kvojka Ferenc
Tudományos Bizottsági elnök: Dr.Balogh Géza
Felügyelő Bizottsági elnök: Dr.Füredi Károly
Tagjai: Becsei Katalin, Urbin Ágnes

Közlemények

Itt tekinthetők meg az 1%-os adóhányad felhasználásáról szóló tájékoztatók, jelentések, mérlegek stb.

Tovább

Alapszabály

Az egyesület alapszabálya

Tovább

Jelentkezés

Online jelentkezés

tovább

Szakosztályok

Akusztikai szakosztály

Elnök: Mesterházy Beáta
Titkár: Alabárdos Zsuzsanna
Tagok: Balogh Géza, Borsi Gergely, Horváth Zoltán, Nagy Attila Balázs.

Audiovizuális szakosztály

Elnök: Képessy Bence
Tagok: Babiczky László, Borhi Károlyné

Optikai szakosztály

Elnök: Dr.Czitrovszky Aladár
Titkár: Antal Ákos
Tagok: Podmaniczky András, Abonyi Tamás, Lupkovics Gábor

Zaj- és rezgéscsökkentési szakosztály

Elnök: Muntag András
Titkár: Márkus Miklós
Tagok: Ropoliné Lázár Mária, Póta Ágnes, Kvojka Ferenc

Támogatóink